CONNECT-IT 2018

  • Post category:Hírek

Klaszterünk CONNECT-IT konferenciája immáron hetedik alkalommal került megrendezésre. A tavalyi évhez hasonlóan, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Open4Business konferencia résztvevői számára is lehetőséget biztosítottunk a részvételre. Az idei évben három fő területre fókuszáltunk az eseményen: • az IT szektor helyzete és jövőképe• Startupok tapasztalatai• IT biztonsági kérdésekAz első plenáris előadáson P. Tóth András, a Codeberry alapítója számolt be azokról a start-up projektekről, melyeket mentorált és sikerre vittek, illetve a sikertelen projektek kapcsán jó tanácsokkal látta el a hallgatóságot, milyen szempontokat kell figyelembe venni egy ötlet kiválasztása és validálása során.Ezután Ligetfalvi Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója tartott előadást az általa képviselt szervezet nyújtotta támogatási lehetőségekről, különös tekintettel az IT szektort érintő állami exportstratégia tekintetében.A plenáris szakaszt követő a start-up szekcióben működő start-up vállalkozásokat illetve befektetőiket invitáltuk meg. A teljesen nyitott beszélgetések során így mindkét oldal tapasztalatait hallhatták a jelenlévők. Bemutatásra került egy pécsi start-up, a Xoft (Rádler Balázs képviseletében), amely a Széchenyi Tőkealaptől kapott invesztíciót. A második párosban a prágai alapítású, jelenleg budapesten működő Chatler (Szabó János részvételével), amit befektetője a HINVENTURES nyilatkozott üzleti kapcsolatukról illetve annak kellemesebb illetve kellemetlenebb oldalairól.Az utolsó etapban az IT biztonsági témakörökre fókuszáló meghívott előadóink járták körül a különböző termelő és szolgáltató cégeket manapság érintő IT biztonsági kérdéseket. Elsőként a sokak által ismert KÜRT Zrt. alapítója, dr. Kürti Sándor prezentált az elmúlt évek tapasztalatairól illetve arról, milyen tipikus hibákat követnek el a szervezetek információbiztonsággal kapcsolatosan. Az előadók sorában Bocsok Viktor (Ukatemi Technologies Llc.) következett, aki a manapság gyakran előkerülő témáról, a GDPR-ról és annak az iparhoz fűződő viszonyáról beszélt. A IT biztonság egy érdekes területéről, a logelemzésről szólt Papp Péter (kancellar.hu Zrt.) előadása, amely szintén kapcsolódik a GDPR témakörhöz az elszámoltathatóság jegyében. A szekciót Pálvölgyi János (Big Data Kft.) prezentációja zárta, amely az iparban meglévő óriási mennyiségű adathalmaz felhasználási és elemzési lehetőségeiről tájékoztatta a részvevőket. Az esemény zárásaként a SMARTWARE.TECH társszervezésében egy pitch verseny került megrendezésre, melyen start-up ötletgazdák mérték össze pitchelési képességeiket.